2019. január 10., csütörtök

Részlet egy Joe Vitale telekonferencia interjúból 2. rész


A második: Kövesd az ösztöneidet!
nagyon hiszek, és gyakran meglep, hogy mit súgnak az ösztöneim. Mondjuk lehet, hogy egyszer úgy érzem, itt most balra kell fordulnom, pedig már évek óta jobbra szoktam fordulni, és akkor hirtelen meglátok egy üzletet vagy egy boltot. Vagy mikor Houstonban egyszer pont így találtam rá egy házra, amit aztán megvettem és kilenc évig boldogan éltem benne.
Érzem, hogy a ti ösztöneitek is egyre nagyobb szerepet fognak kapni, ezért ez a második lépés, amit az első után, vagyis a cél meghatározása után, kell megtennetek. Mikor kitűzitek az irányt, tulajdonképpen közlitek a tudatalattitokkal, a tudatotokkal, az Univerzummal, és minden más energiával, ami csak létezik a Földön, hogy segítsenek nektek afelé haladni. Aztán pedig, mint második lépés, elkezdtek utalásokat kapni mindenfelől – más emberektől, vagy éppen a TV-ből, és észreveszitek, hogy Oprah pontosan hozzátok beszél, és közli: a szándék vezérel mindent a Földön. Vagy egyszer csak úgy érzitek, tennetek kell valamit, fel kell hívni azt az illetőt, meg kell írni azt a levelet, meg kell keresni azt a könyvet, vagy éppen fel kell mennetek az Amazonra, hogy marketing könyveket keressetek, bár korábban még sosem fordult elő ilyen. Szóval számomra a második lépés nem más, minthogy figyelek az intuícióimra, arra, hogy mit diktálnak a zsigereim, az ösztöneim, és azt hiszem pont ez vezet aztán oda, hogy cselekszem is. Nem csak észre kell vennünk, hogy mit sugall az ösztönünk, hanem reagálnunk is kell rá. Sokan érzik ugyan, hogy valami mást kellene tenniük, mégsem cselekednek annak megfelelően. A saját bőrömön tapasztaltam meg én is sokszor, hogy mikor nem hallgattam a belső sugallatomra, azt később meg is bántam. Pedig ott volt, figyelmeztetett, riasztott, egy lehetőséghez vezetett volna, vagy épp valamitől el, amit nem akartam. Tehát a második lépés lényege, hogy mindig hallgassunk az ösztöneinkre, és mindig azok fényében tegyünk dolgokat.
/szünet/
A drámai hatás miatt álltam meg....
TERRI: Én pedig azért, hogy magamba szívhassam mindazt, ami most elhangzott. Köszönjük!